Dr. Kovács Patricia
Sziasztok Anyukák, Nagyszülők, Szülők, Gyerekek!
Dr. Kovács Patricia vagyok,
a PécsiSitter másik megálmodója. Budapesten születtem és nőttem fel,
igazi nagyvárosi lány vagyok. Már tinédzserként rendszeresen
foglalkoztam gyerekekkel, mind au-pairként, mind sporttáborokban, mint
ovis teniszoktató. Hogy hogyan kerültem Pécsre? Állatorvosnak készültem,
de nem vettek fel másodszorra sem, így édesanyám unszolására eljöttem
szerencsét próbálni a Pécsi Orvostudományi Karon.
Hogy milyen jól tettem!
Szinte azonnal beleszerettem az orvoslásba, no meg a férjembe, így lehorgonyoztam ebben a nagyon is élhető, kicsinek tűnő de kicsit sem unalmas városban. Szívem csücske volt egyetemistaként a helyi, majd az országos Teddy Maci Kórház irányítása mint gyermek-és ifjúságnevelő koordinátor, mely remélem sok pécsi iskolában és óvodában nem ismeretlen már.
Amikor
viszont édesanya lettem, szülőként már nem csak a “sitteri” oldalt,
hanem az szülői szempontokat is megismertem, és mivel a nagyszülők
nálunk is távol vannak és dolgoznak, megtapasztaltam az anyaság nem
éppen idillinek mondható mentális terheit, valamint a logisztikai feketelyukak, a “valahogymegkelloldanidemost” és az “élvezniisakarom” háromszögét.
Amikor eldöntöttünk hogy belevágunk, ki kellett lépnem a
komfortzónámból, de azt kell mondjam, visszatekintve nem érte meg
izgulni ennyit.
Imádjuk ezt a vállakozást, közösséget működtetni!
Bízom/bízunk
benne, hogy ami édesanyaként nekem is fontos volt a Sitterek
kiválasztása, szakértelme terén az Nektek is az. Egészségügyi
érintettségem révén pedig szívügyem az idősek magára maradásának
megakadályozása, mely a szociális állami hálók túlterheltsége miatt
gyakran elkerülhetetlen. Így magánúton szeretnénk lehetőséget
biztosítani -a mindennapi teendőkön felül- olyan elfoglaltságokra is,
amelyek kifeljezetten az idős korosztály kikapcsolódását szolgálják,
mert attól hogy valaki idős, még nem kell hogy egyedül/otthon is legyen!
Bármikor
fordulhattok hozzám bizalommal akár a szolgáltatásokat, akár a
Sittereket illetően kérdés merülne fel, nincs számomra lehetetlen,
minden kérdésre/kérésre nyitott vagyok!
Gondoskodj szabadon!